Az egészségügy megbecsüléséről a korábbinál is több szó esett a közelmúlt járvánnyal sújtott időszakában. Mi most egy kevésbé frekventált, de méltatlanul elhanyagolt kérdést járunk körül; természetesen az egészségügyi lábbelikét.
Kezdjük azzal, hogy az egészségügy szinte minden poszton elsősorban állómunka, esetlen mászkálós, de ritkán ülő. Nemcsak az orvosok, a nővérek, az ápolók és betegszállítók jönnek-mennek megállás nélkül, de a karbantartók, a takarítók, a konyhások és mindenki más, talán az adminisztratív munkakörök kivételével. Ez a folyamatos talpon lét bizony megterheli a lábat, ami idővel akár komoly betegséghez, fájdalmakhoz, munkaerőkieséshez is vezethet. Nézzük, mit kell „tudnia” egy egészségügyben használt cipőnek ‒ és most csak a közvetlenül betegellátásban dolgozókról írunk majd, különböző szempontok szerint.
Biztonság
Fontos a stabilitás, aminek a zárt kéregrész az egyik legfontosabb eszköze. Ezért, bár nagy a csábítás minél szellősebb és könnyebb lábbeli viseletére, ebből sem érdemes engedni. Viseljünk olyat, aminek van kérge, vagy legalább sarokpántja, ami a cipőt stabilan a lábon tartja.
Antisztatikus tulajdonságok. Nem jó, ha a talp feltöltődik az intézmény gyakran szintetikus padlóján, és megrázzuk a beteget (és magunkat), amint hozzáérünk. Emellett egy aprónak látszó elektromos kisülés a finom elektronikájú orvosi műszereknek sem tesz jót, márpedig azok kalibrált és pontos működése néha szó szerint élet-halál kérdés lehet.
Csúszásgátlás. Megcsúszni eleve veszélyes, de a betegek közelében mások számára is veszélyes lehet. Orvosok, ápolók, betegszállítók nem engedhetik meg maguknak, hogy megcsússzanak a talajon még akkor sem, ha épp lenne min. Márpedig egy kórházban gyakran kerülnek olyan anyagok a földre, amin könnyen meg lehet csúszni. Tovább nem is részleteznénk, gondoljunk itt csak a gyakori felmosásra.
Nincs szükség viszont különösebb lábujjvédelemre, mint ahogy a kültéri használat is ritka. Ez azért előny, mert így a cipők könnyebbek és szellősebbek lehetnek.
Kényelem
Talán elsőre nem tűnik annyira fontosnak, mint a biztonsági kérdések, de a kettő egy idő után összefügg. Ha egy kollégának estére „majd leszakad a lába”, mert nem megfelelő lábbelit választott az amúgy is épp elég megterhelő feladatra, sokkal könnyebben hibázik. Ha másnak az amúgy is fájó lábára ugyanazt a cipőt veszi fel, a gond csak fokozódik majd. Ez a gyakorlat könnyen visszerek kialakulásához, bütykökhöz és bőrkeményedésekhez, valamint fájdalmakhoz vezet. A kényelem tehát meghatározó szempont. Ehhez járul hozzá az energiaelnyelő sarok, ami kíméli a láb ízületeit, és a puha belső talprész, ami nagyobb felületen osztja el a test súlyát, mint a kemény belsők, megelőzve a fájdalmas, túlzottan igénybe vett pontok kialakulását.
Fontos emellett, hogy a lábbeli minél könnyebb és hajlékonyabb talpú legyen, mert így követi le a láb természetes mozgását járás közben, illetve az alacsonyabb súly kíméli a térdet.
