A kezek és lábak védelme az őszi kerti munkák során is fontos!
Felsorolni is nehéz, hogy a mostani időszakban mennyi különféle feladatot kell – vagy legalábbis érdemes – elvégezni a kertekben, gyümölcsösökben. És bár e sorok írásakor még gyönyörű, későnyári időnek örülhetünk, pontosan tudjuk, hogy nemsoká megérkezik az „igazi ősz”, a maga hűvös, esős arcával. A barátságtalanabbra forduló időjárás miatt elengedhetetlen a biztonságos és komfortos kinti munkavégzést lehetővé tevő viselet, legyen szó a kezekről vagy a lábakról. Szerencsére az Ipoly Cipőgyár Kft.-nek mindkettőre van minőségi megoldása!
Ugyan a bevezetőben úgy fogalmaztunk, hogy finoman szólva sem könnyű számba venni a mostanság ránk váró kerti munkákat, azért mégis teszünk rá egy kísérletet. Most lehet itt az ideje például a talaj alapos felásásának és a trágya minél mélyebbre való „bedolgozásának”. És ha már a kezünk ügyébe került az ásó, számos növény (pl. gyümölcsfák, cserjék) ültetésének, átültetésének is manapság jön el a szezonja. Ugyancsak adott az alkalom a különböző bokrok megmetszésére vagy épp a fákról lehullott levelek begyűjtésére. Szakértők szintén ezekre a hetekre időzítik a lemosó permetezést, hiszen most hatékonyan lehet felvenni a harcot a kártevőkkel. Egyes zöldségek betakarítása mellett pedig még bizonyos növények vetésével is érdemes próbálkozni a fagyok érkezése előtt.
A fenti listát látva sokak lelki szemei előtt nemcsak a hosszú, fáradságos órák jelenhettek meg, hanem a potenciális veszélyforrások is. Az őszre jellemző nedves, laza talajon könnyen kellemetlen balesetek is érhetik az embert, a különböző karcolások, vágások, szúrások és vízhólyagok pedig már-már kötelező „tartozékai” egy a szabadban végigdolgozott napnak. Az Ipoly Cipőgyárnál azonban azt mondjuk: ennek nem kell feltétlenül így lennie! Folyamatosan megújuló, széles választékunkban megtalálhatóak ugyanis azok a termékek, amelyek használatával a professzionális gazdálkodóktól a hobbikertészekig mindenki jelentősen csökkentheti a sérülések kockázatát!
A lábbeliket illetően már egy zárt félcipővel is sokat tehetünk a zökkenőmentes kinti munkavégzésért, főként, ha egy olyan kivitelre esik a választásunk, amely a megadott értékhatárig vízzel szembeni ellenállást is biztosít, hiszen ezzel nedves (de nem vizes) körülmények közt is ajánlatos a munkavégzés. A „trükkös” őszi kertek jelentette kihívásoknak azonban egy bakancs felhúzásával lehet leginkább megfelelni. Az alábbi Safe+ termékünk például kellően stabilan tartja a lábat ahhoz, hogy a talaj kisebb egyenetlenségei ne okozzanak problémát (és bokabántalmakat), a csúszásgátló PU talp pedig szintén jószolgálatot tesz az ilyentájt gyakori nyirkos terep esetén. Ha az idő téliesebbre fordul, a hideg elleni védelemmel ellátott, bélelt bakancsot javasoljuk az idei utolsó (vagy épp jövő évi első) kerti simítások elvégzéséhez.
Mint korábban említettük, kezeink épségére is jó pár veszély leselkedik odakint – éppen ezért ilyen téren is elkél a védelem, amit az Ipoly Cipőgyár SafeHand nevű termékcsaládja is megadhat! Ötujjas, mechanikai ártalmak ellen védő, mandzsettával és ökölcsontvédővel ellátott kesztyűink három különböző változatban is elérhetőek: az alapmodellünk az IHV5_K, de ezen kívül tenyérvédős (IHV5_T) és érvédős (IHV5_K-E) verzió is vásárlóink rendelkezésére áll. A kiváló minőségű alapanyagokból, nagy gondossággal készülő, kényelmes védőkesztyűink nagyobb igénybevétel esetén is megbízhatóan védik a kezet, hiszen az MSZ EN 388 szabvány értelmében teljesítik a kopással, a vágással, az átlyukasztással és a szakadással szembeni ellenállásra vonatkozó, szigorú követelményeket is. A vízállósággal kapcsolatos elvárásoknak is megfelelő termékeink ráadásul úgy adnak nagy fokú védelmet kezeinknek, hogy közben az ujjak szabad mozgatási képessége is megmarad, ami ugyancsak fontos szempont a kerti munkálatoknál is.